Most Szívek szállodáját nézek. Várom, mikor tör ki rajtam a láz, hogy kockás ingben és simlisapkában nyissak egy kávézót.

Nagyon befolyásolható  vagyok. Amikor teljesen belefáradok abba, hogy már a 4. adagot mossa a gép (szűzanyám, ezért a múlt előtti századokban ölni tudtak volna a nők), közben gyerekruhákat válogatok, száraz ruhákat hajtogatok és plüssállatokat dobálok a fürdőkádba és próbálom összeszedni a lelki erőmet, hogy kicsavarozzam a falból a karnist, hogy a világos függönyt is ki tudjam mosni, egyrészt pihenésképp hülyeségeket írok a naplómba, másrészt megpróbálok erőt meríteni ebből a gyűjteményből, de az lesz a vége, hogy itt ülök és a legszívesebben innék egy üveg tequilát, böfögnék és nemhogy Lorelait nem akarok nézni, de Peggyt sem, inkább lennék Al a tv előtt.

Össze akarok házasodni Paeonnal. Egy szép esküvőt szeretnék, ahol én szép vagyok, ő pedig szexi és megnyerő és zöldszemű. Táncolni szeretnék vele, kézen fogva sétálni a vendégek között, virágillatot szeretnék, fehérséget, puhaságot, pezsgőt. 

Semmi bajom a terhességgel, meg nem bánok semmit, csak a Jóbarátokban esküvős dolgokról beszélnek, én meg háztartási biorobot vagyok és a sokablakos helyzetegyenletemben osztva szorozva kiemelve, azt érzem, hogy össze akarok házasodni Paeonnal. 

Azt hiszem, képtelen vagyok felfogni, hogy egy "ismeretlen" lány a világ túl oldaláról ír nekem levelet, és megnézi nekem az őszt. Nekem. Mikor ezer ismerőse van, a szíve tele szeretettel, abba az életbe nem hiányzik csöppet sem egy timesnewromanos ismeretlen csaj, aki meg én vagyok. 

Hát én most odáig vagyok meg vissza. Hogy ez hogy lehetséges. Meg miért. És hová. Meg egyáltalán. 

És nálam annyira mással telnek a napok, amiket ő ott a világ túl oldalán tölt, és mennyire irreális, hogy én is gondolkodom azon, hogyan érzi magát ott. Ő meg nézi az őszt helyettem. 

Hát ez durva. 

Mindenesetre köszönöm. 

u.i. Azért azon felvontam a szemöldökömet, hogy megszerette a repülést. Nekem mindegy, csak érjen haza a szeretteihez. 

Kezdjem azzal, hogy süt a nap, vagy írjam le egyből, hogy minden rendben van a babával? 

Hát süt nap, szép az idő, minden rendben van a babával. 2009.11.19. év hó nap. Így jó. 

Reggel elmentem az általános laborleletért, magam is elcsodálkoztam milyen sirály. Az orvosok nyilván nem tartják épp a legjobb megoldásnak, hogy mindig annyit és olyat eszem amit megkívánok, de úgy látszik, most is sikerült pótolnom mindazt, amit egy szülés-szoptatás során elveszít egy női szervezet. Jó, persze ezt lehetne kevésbé puttósan is csinálni, belátom, hogy csúnya, dagadt jóvérképű vagyok, pedig spenótot sosem eszem. Bár a tatai Pikant étterem spenótkrémleves fütölt pisztránggal éppen megfelelne nekem ebédre...

Én nem vagyok a vitamintabletták híve (kivéve a konkrét vitaminokat C, D, A stb.),  elgondolkodtam, hogy akarok-e terhesvitamint szedni, de nem akartam. Amúgy is szinte mindegyikben van jód, szóval nem is nekem valók lettek volna.

Ma voltam a körzetinél, ő is megvizsgált, mindent rendben talált. Kaptam beutalót EKG-ra, de megbeszéltük, hogy csak akkor megyek hozzá, ha azzal valami nem stimmel, nem akarok fölösleges köröket futni, inkább kikerülném a rendelőt. Elvileg más vizsgálat már nem vár rám.

Az intézetet is visszahívtam, mondta a biológus, hogy minden rendben, de ne nézzem meg a leletet, mert azon rajta van a kicsi neme és én azt ugye nem akarom tudni. 

Kértem időpontot a pajzsmirigyes orvoshoz is, az első gyerekkel ekkor már három hete szedtem valami szirszart, de most legközelebb csak december első hetében lesz újabb laboreredmény, aminek fényében bármit is előírhat az orvos.

Szóval nyugi van. Meg a nap is süt és szép az idő. 

Reggel a gyermeket anyám csöngetése ébresztette 3/4 10 körül. Délelőtt sétálni mentünk a Babaklubbos lánnyal. Ő már varrt a lányának nadrágot, meg kötött neki lábszárvédőt, meg pelust és beavatott a 21. századi textilpelusozás rejtelmeibe, de azt hiszem, én maradok az eldobható megoldásnál 4 gyerek ide vagy oda. 

Az utca végén folyik a csatorna építés, a kincsem hatalmas érdeklődéssel nézte, ahogy az egyik teherautó platójára ráemeltek egy bobcat-et, alig bírtam elrángatni a nagy gépek mellől. A jómunkásemberek elég csöndesek és mogorvák voltak, nem is értettem, minek kell a csatornaépítéshez annyi víz, ami ott hömpölygött az utcán, de aztán megvilágosodtam, mert valahogy csőtörést csináltak, szóval ma ismét nem volt víz a házban. Ez akkor volt izgalmas, amikor a folyékony szappanal a kezemen megpróbáltam kinyitni a vízcsapot. Azt hiszem, amíg tart ez az építkezés, érdemes lesz 1-2 liter vizet kancsóban tárolni a konyhában. 

Aztán mire hazaértünk, leszakadt az ég, engem meg olyan álmosság gyötört, hogy lefeküdtem a pulyával. Ő viszont roppant éber volt,és igazán viccesnek találta, hogy amikor hátat fordítottam neki, akkor felmászott rám és azt nézte, hogyan alszom, illetve hogyan nem. 2 óra körül azért ő is elcsendesedett, én 5-ig, ő 6-ig nyomta a szunyát. 

Hívtak az intézetből, de aludtam. 

Tegnap be kellett ugranom Mamkáékhoz egy papírért, a kicsi elaludt a kocsiban, őt nem vittem be a házba. Keresztanyám és az összes többiek a megértés mellett rendkívül mérgesek rám a karantén miatt, meg amúgy is van náluk egy eddig nem ismert családi feszkó, szóval elég darázs a hangulat. Hát mindegy, bementem az oroszlánok barlangjába a papírért, aztán próbáltam végre szót érteni velük. Ez egy viszonylag hosszabb folyamat, laza 30 perc alatt sikerült az odavakkantott kérdésektől a "tudod Diácskám" szeretetteljes hangnemig fokoznom a hangulatot. Közben egyszer csak azt láttam, hogy Mamka felszisszen, majd megdörzsöli a felkarját. Hát magamban azonnal röhögni kezdtem, hogy Mamka beoltatta magát influenza ellen, de persze nem mondott semmit. Én meg látványosan nem vettem észre a színpadias mozdulatot. Mi több, a lehető legügyesebben elkerültem a pandémiás témákat, esélyt sem adva nekik arra, hogy elmondják, bizony ők is beoltatták magukat. Aztán csak téma lett ez is, megkérdeztem őket tényleg nagyon fáj-e? Keresztanyám azt mondta, hogy neki nem fáj, de Mamka, ahogy mindenki, szintén fájlalta. Megköszöntem nekik a segítségüket, mondtam is, hogy még két hét és visszakapják a dedet. Mamka mondta, hogy nagyon kegyetlen voltam, amikor legutóbb ott voltam náluk a kicsivel és nem foghatta meg.

Máma Édestessvéremet majdnem elérte egy újabb összeesküvés elmélet. Anyósa hívta fel fiáért aggódva, hogy ugye nem oltatja be magát, de már túl vannak rajta, mire csak annyi hangzott el, hogy "erős az immunrendszeretek, nem lesz semmi baj".

Én nem tudom, meddig fajulnak még el a dolgok, de még csak most jönnek a választások, ez a két részre szakadt ország tovább bomlik.  Nincs az a halmazelmélet, ami majd le tudja írni ki melyik oldalon áll és van-e oltva és elmegy-e szavazni és kire és mennyire és miben szélsőséges. De ebből is biztosan sokan megélnek majd.

Annak ellenére, hogy a gyermek 10-kor kelt és én addig aktívan papírt tologattam (életbiztosítás és hasonló nyalánkságok áttekintése), aztán voltunk ügyet intézni, ahol szívinfarktust kaptam, hogy január óta elrontottam valamit, de nem, aztán szereztünk ennivalót, beszéltem Pancsítóval és Könyvelőlánnyal telefonon (Pisztrángos barátnővel nem, mert itthon hagytam a másik telómat, de mindjárt hívom őt is), most értünk haza, itthon szalad a ház, 20 perc múlva megyünk Paeonért az állomásra és bocs, de véget ért a nap. 

A gyermek meg ül a földön és látványosan álmos. De könyörgöm, 10-kor kelt! Mibe fáradt el ma? Rejtély. Valószínűleg a tegnap este 8-tól ma reggel 10-ig való alvásban fáradt el ennyire. Avagy a tegnapi csajos napja Druszindával egészen kimerítette. Én elég energikusnak érzem magam, bár vannak gondjaim papíralapúak. 

A sötétítő függöny meg nem érkezett meg, szóval Napfogyatkozásnál pányik, de előbb-utóbb folytatjuk a munkát, mert hétfőre mindennek a helyén kell lennie. 

Kevés a polc az irataimnak. Kertbarátnő a segítségemre sietett. Most nem tudom eldönteni, hogy az Ikeába rohanjak, vagy az Ázsia centerbe. 

Volt egy cég, ahol 8 évet dolgoztam. Megszűnt. Most akkor én hol, kinél vagyok úgymond állományban? 

Az úgymond jelenlegi főnököm, akivel remekül megértjük egymást (= kölcsönös ellenszenv) az elmúlt hónapokban rám küldött egy nőt, aki alaposan megdolgoztatott. Kérdezte, hogy mivel tartozik, én pedig megmondtam. Nyilván arra számított, hogy azt mondom, ez nekem egy laza négy napos csuklómozdulat volt, mindent a szakmáért, a gyermek is csak tudományt iszik itthon és logarléccel táplálkozik, legyünk barátok. A barátságunk a kimondott és a visszakérdezésekre többször megismételt összeg következtében megszűnt. Hát, én egy jótündér vagyok vettem tudomásul, a csuklóm is helyre jött, vállat vontam és kutyákról és kamionokról meséltem esténként a dednek. Aztán gondoltam, veszem a varázsszörfdeszkámat és ugyanmár utána nézek a dolgoknak. Legnagyobb meglepetésemre a neten nem talátam semmit. Ez azért is meglepő, mert dzsénbondnak tetszem lenni, és ha én nem találok valamit, az nagy valószínűséggel nincs is. Viszont kicsit ariadné is vagyok, de mindaddig nem emelem fel a telefonalamat, amíg meg nem bizonyosodom arról, hogy valóban és tényleg nincs az, amit nem találok, mert hülyét azért nem akarok csinálni magamból, még ha az ország másik végén csapódik is le a dolog.

Így tehát felhívtam a rám küldött nőt és megkérdeztem, hogy és mint szerepelt a nagy vizsgálaton a véleményem, mire közölte, hogy épp jogerőre emelkedik. Hát én nem vagyok egy szerény ember, de azért ez jól esett, mert sem kishitű nem vagyok, sem az önteltség nem hiányzik belőlem, szóval nagy levegőt vettem és lefújtam egy sziklasort a hátamról. A rám küldött nő megkérdezte, hogy megkaptam-e a dicséretet és mondtam, hogy Á dehogy. Mire egészen _megsajnált_ és kérte, hogy hívjam fel a jelenlegi főnökömet, akit elkezdett mentegetni, hogy az mennyire de nagyon elfoglalt és biztos megfeledkezett rólam. Mondtam neki, hogy _majd felhívom_, mire egészen megijedt és könyörgőre fogta, hogy ígérjem meg, hogy felhívom. Szóval 5 percig viaskodott velem és bizonygatta a jelenlegi főnököm nagyszerűségét.

Most meg egyszerűen törölték a cégemet a cégnyilvántartásból. Hopsz, felhívom a céges könyvelőt. Az biztos elcsöpögtet valami értékelhető infót nekem szegény szerencsétlen kismamának.

De mire is vagyok én igazából kíváncsi?

Nem állítom, hogy kételyektől és feszültségtől mentesen mentem a vizsgálatra, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire megrázó és borzalmas lesz.

Előre mondom, hogy az Intézet munkatársai profik, villámgyorsak, mindent megtettek azért, hogy eszembe időm se jusson gondolkodni, csak hát én ehhez nem voltam kellőképpen együttműködő.

Éppen időben értünk az Intézetbe, a recepción valami egészen más papírt kellett kitöltenem, mint amit a múltkor adtak, már ez is összezavart, aztán nem találtam a vércsoportomat igazoló szülés után kapott zárómat, a kibaszott sok orvosi papírom között turkálva (melyekre folyton az kerül lepecsételésre, hogy nincs semmi bajom) szinte halálos betegnek éreztem magam egy pillanat alatt. Persze a múltkor elfelejtettem megkérdezni, mennyibe kerül a vizsgálat, így most rákérdezve kiderült, hogy 25 rugó, nekem pedig éppen csak annyi volt a tárcámban, de ehhez már fémpénzeket is fel kellett használnom, szóval 2 perc adminisztráció bőven elég volt ahhoz, hogy én megrendüljek a Világban. 

Még levegőt sem tudtam venni, hogy kipipáljam a listámon,

- időben megérkeztem 

- irataimat precízen előkészítettem és átadtam és aláírtam és kifizettem

- a táskámat, kabátomat a helyére tettem, Paeonra bíztam a gyermeket

- levegőt vettem, indulhat a menet.

Az utolsó két pont kimaradt, futva rohantam a rendelőbe, gyorsan kérdeztem, hogy most kell-e pisilnem vagy sem, meg macerás a vércsoportom és már fel is kellett feküdnöm az ágyra, ami magasabb volt, mint a csípőm, és én azonnal ismét 7 éves voltam és szekrényt kellett ugranom a tornaórán, szóval lehajtottam a fejem és oldalt nekidőlve az ágynak vártam, hogy elmúljon ez a nap, jöjjön inkább egy másik. 

A szigorú doktornő megszánt, legalább 5 centivel lejjebb engedte az ágyat, felpipiskedtem magam rá és elhatároztam, hogy semmit nem fogok hallani, látni, mondani, de hát hol van az én akaratom mostanában? A szigorú doktornő mondta, hogy mindent részletesen mondani fog, mi történik velem. Na, ettől féltem. Kértem, hogy nekem ne mondjon semmit, de közölte, hogy mondania kell, még kértem, hogy de az ne legyen félelmetes, nagyon becsuktam a szemem és többet nem szólaltam meg. Aztán jött egy barátságos férfi, aki nagyon megnyugtató módon besárgította a hasamat és valahogy mindvégig nagyon kedves és bíztató volt. Tényleg minden mozdulatukat előre bejelentették, de ezek egyáltalán nem voltak félelmetesek, és gyorsak voltak, mint a villám. Nem vagyok hajlandó leírni mit csináltak, mert ennél félelmetesebbet elképzelni sem tudok, és azóta is azon ölöm magam, hogy biztosan jó ötlet volt-e ezen a vizsgálaton túl esni. Később, amikor félájulásom miatt egy másik szobában egy másik ágyon próbáltam összeszedni magam, akkor valahogy úgy tűnt, egész életemben egyenes út vezetett ide, mintha lányságom során mindvégig azt éreztem, hogy ezekkel a gyötrő kérdésekkel és kételyekkel egyszer szembe kell néznem. A vizsgálat gyorsan véget ért, a barátságos orvos mondta, hogy most már nyugodtan kinyithatom a szemem és láthattam a felébresztett babát a monitoron, aki a vizsgálat előtt még hason aludt, most pedig - szerintük - vidáman úszkált. Baba már több, mint 8 centi, a vizsgálat eredményének ismerete ellenére szerintem makk egészséges.

Aztán kaptam még egy ellenanyag injekciót a vércsoportom miatt, aztán kidobtak. Mondták, hogy álljak föl, mehetek. Felálltam, felöltöztem, aztán mivel forgott minden, inkább visszafeküdtem. Kérdezték, hogy ájulós vagyok-e, mondtam, hogy csak ilyen félelmetes események után, de igazából nem foglalkoztak velem, inkább átkisértek egy másik szobába, és az ápoló mondta, hogy utánam küldi a családomat. Legalább háromszor nyomatékosan kértem, hogy ne szóljon nekik, mire nagy nehezen letett a remek ötletéről. Aztán vagy 20 percig próbáltam észhez térni, persze nem sikerült, egy szalmabábunak ne legyen önérzete még Óz birodalmában se.

Paeon és a gyermek a váróban játszottak és barátkoztak más népekkel és gyerekekkel, volt ott egy csomó játék, szóval Paeon elmondása alapján remekül szórakoztak. Paeon elment dolgozni, én pedig Birtokos barátnőhöz igyekeztem, mivel épp séta időre értünk hozzájuk, egyenesen a parkba mentünk a gyerekekkel. 

Egyedül Édestessvéremnek mondtam el mi történt és a sors kegyetlen humorát igazolja, hogy ő aztán tudta, hogy min mentem keresztül. Mondta is, hogy tudta, hogy kiborulok, meg ő nem akart lebeszélni és összezavarni, de ő nem ment volna el a helyemben erre a vizsgálatra. Még nem tudom az eredményt, de akárhogy is lesz, nem azt bánom, hogy elmentem, hanem azt, hogy mennyire nem vagyok erős, hogy egy ilyen jelentéktelen dolog is kiborít. És egy ilyen akar 4 gyereket?!

"Válaszában Székely Tamás miniszterelnök sok mindenről beszélt,"

Kicsit nem vagyok magamnál és máris effélék történnek. 

Azt azért nem mondom, hogy nyugodt éjszakám volt. Folyton fel akartam kelni. Csak olyan sötét volt, meg tudtam, hogy az elmaradt hajmosással kell kezdenem és az olyan vizes, brrr. Most itt ülök turbánban, Paon egy perc múlva kel, le fog szidni, hogy má' megin' szociáliskodom. De hát ha egyszer nem beszélgetünk, mert úgyis leírom, de ha meg leírom akkor meg megszokásból nem. 

Azért remélem a gyerekkel kicsit beszélgetősebb lesz a kapcsolatom. Kicsit várom már a miért korszakot. Az lesz nekem a jó, inspiráló élet, guglizhatok egész nap, hogy miből van a vas és miből van a só?

Megfogadtam, hogy soha többet nem barátkozom olyan emberrel, aki nem készre varrt függönyt vesz az Ikeában. Napfogyatkozás barátnő ugyanis végre saját lakásra tett szert és ehhez valami eszement ötletből adódóan egyedi függönyöket választott. Én mondtam neki, hogy menjen az Ikeába, mert olcsó és kész van, csak föl kell aggatni, de nem hallgatott rám. Aztán kapott egy százezer forintos árajánlatot a hülye függönyére, dobott egy hidat, én meg szeretem a hidakat, jól föl is vágtattam a hídjára és azzal a lendülettel felajánlottam, hogy majd én megvarrom egy óra alatt.

Úgyhogy szombaton nekifogtam a függönynek, de az ferde volt, mint a sípálya oldalról, szóval egy napig kerestem a párhuzamot, miközben a függönynek hol egyik oldalából nyisszantottam le egy kis trapézkát, hol a másikból. Közben egy hollóval társalogtam a sajtról és teljesen magam alá temetett a függönyvarráshoz sem értésem. Szombat estére oda jutottam, hogy a 9,50 m hosszú anyagból levágtam az első 2,90 m-es darabot, de aztán kitört rajtam a frász, hogy kész, elbasztam, lefeküdtem inkább aludni. Mivel azonban holnap megyek hasszúrásos vizsgálatra és a franc se tudja mi kerekedik ki belőle, a függöny meg elfoglalta az egész étkezőt, a szent vasárnapot az akarat megnyilvánulása hatotta át, este 6-ra készen lettem. Úgy teljesen. Közben 3 körül tájékoztattam Napfogyatkozás barátnőt, hogy kész vagyok az elsővel, de örök harag és nápolyi, barátságunk szép volt, jó volt, de nekem elég volt, és akkor még hátra volt két függöny. Nagyon röhögött a telefonban, de én elvarrtam a vihogását a komolyságommal, mert a kisfaszom is kivolt a hülye függönyével. Azon röhögött a legjobban, mikor mondta, hogy az óarany sötétítő még hátra van, csak sajnos még nem érkezett meg a boltból, de talán hétfőre az is itt lesz. Könyörögtem, hogy remélem nem valami szatént vagy hernyóselymet választott-e ugye, mert akkor még a nyakát is ki tetszem tekerni, de azt mondta titokzatosan, hogy dehogy, bármit is jelenthet ez rám nézve.

Szóval levontam a következtetést, szerintem a világ legjobb dolga, amikor a barátaim új lakásba költöznek, csak legyenek ésszerűek, vegyenek függönyt az Ikeában. Mert ha konyhabútort, szagelszívót, kanapét tudnak ott venni, akkor a függöny az miért nem jó?

A másik, hogy Paeon azt mondta, hogy mazohista vagyok és mivel mondtam neki, hogy ha a sötétítő szatén  lesz, akkor leszopom az összes sünt, mivel a csipkefüggönnyel a harcifaszokon és a borzokon túlestem, erre fölvilágosított, hogy körülöttem igen sok a sün, de Paeon most mintha kevésbé lenne belém szerelmes mostanában. Vagy csak a sok süntől nem fér hozzám. Vagy fél a sünöktől? Ne már.

Mivel eléggé megviselt lelkileg a függönyvarrás, leginkább az, hogy nem értek a függönyvarráshoz se, és ezerszer lassabban varrok függönyt meg bármit, mint azt magamban képzelem magamról, szóval ez a két napos kézimunka egészen lelohasztotta a kedvemet. De hát én közben legalább igen sokat gondolkodtam és most már tudom, hogy a legjobb az lesz, hogy sün ide vagy oda, nem barátkozom senkivel. 

Este beugrottunk a függönnyel Napfogyatkozáshoz, nagyon örült, de még nem tudni, hogy a függöny jó lett-e, avagy küldjük el a ferdetoronyba, mert csak ott lehet hasznosítani.

A gyermek amúgy aktív részese volt az alkotásomnak, időnként otelló szőlős kézzel jelent meg mellettem, mire én sikítva menekítettem a fehér kelmét a közeléből.

Paeon pedig ismét a kertben tevékenykedett, jelentem felásott egy igen jelentékeny területet és még be is füvesítette. Szinte az egész napot a kertben töltötte, csak ebédidőben dőlt le aludni a gyermekkel. Ők már alszanak, nekem még hajat kell mosnom, amit utálok. Holnap reggel megyek a mintavételre. Nem igazán vágyom rá. Ezzel viszont úgy vagyok, ha egyszer ki lehet szűrni a bajt előre, akkor ne már ezen múljon. Csak azért én félek, mert egy paramánia vagyok. :-( 

Pénteken végre eluralkodott rajtam az ésszerűség, ezért amint megláttam, hogy gyönyörűen süt a nap, elmentünk a pulyával sétálni. Hívtuk magunkkal Halas barátnőéket is, akik teljesen véletlenül pont ráértek, így sikerült elsétálnunk olyan utcákba, ahol még nem is jártam. Meglepődtem, hogy milyen rendezett, fásított, járdás utcácskák is vannak a környékünkön. Felüdítő volt arra sétálni a modern lakóparkok után, ahol az ember külön állatfaja lakik annyi pénzzel, hogy beszarsz, csöppnyi agy nélkül. Ezek az utcára építkező lakóparkosok, akiktől hajgyulladást kapok, de én vagyok túl kritikus és biztonságmániás. Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy a házuk elé éles élű sziklatömböket hordanak, nehogy valaki odaparkoljon, de Pesten dolgoznak és tuti, hogy a zsúfolt belvárosban parkolnak morogva, milyen kevés a hely. Nekem régi félelmem, hogy egy idős ember megszédül a biciklin és belecsapja a fejét ezekbe a sziklákba, vagy a vadóc kisgyerekek rohangálva, rollerezve, minimotorozva nekihajtják a járgányukat és megsérülnek, de egy fecske nem csinál nyarat, az út menti sziklák szaporodnak, én pedig megtiltom a gyerekemnek, hogy sziklás utcában marhuljon a haverokkal. Majd behordom őt Pestre, hogy ott kaszkadőrködjön, ne itt a csöndes övezetben. Talán ott kevesebb az ilyen direkt veszélyforrás.

A séta majd 2,5 óráig tartott, az utolsó majd egy órát úrficska már gyalog tette meg hazáig. Egyik kezével belekapaszkodott a babakocsi vázába, és így bandukolt vidáman. Amint útakadályhoz értünk és felemeltem vagy netán beraktam őt a kocsijába, azonnal ordított. Kicsit szereti, ha inkább az történik, amit ő akar. Még szerencse, hogy egyelőre 10* olyan nehéz vagyok, mint ő és le bírom birkózni. 

Hazaérve ettünk-ittunk és lefeküdtünk aludni. Pontosabban én, mert a gyermek akkor még fölfedezőset játszott a hálóban, aztán nyargalászott egy sort, átlapozta a reklámújságokat, a szopi párnán vetődős gyakorlatokat végzett, de erre már csak halványan emlékszem, mert én hamarabb elaludtam, mint ő. Lazán fél 5-kor bírt fölkelteni a gyermek, hogy ő most már nagyon éhes. Ekkor összekaptam magam és megfogva a ház egyik sarkát, sikerült olyan hétvégi rendet alkotni, amihez nem kell nyúlni hétfőig. Paeon meg is lepődött, de azért a teregetés rá maradt. 

Most sikerült a főzéssel is utolérnem magam, végre ehető mennyiségű étel készült, és nem dobtam ki semmi finom alkatrészt. Készült a napokban brokkkoli krémleves, lecsó, milánói makaróni, gombás melegszendvics, tejes-zöldborsóleves, ünnepi libamáj, eperhab és mindehhez összesen egy doboz tejfölt és a libamájat vettem meg, a többi alkatrész a fagyasztóból volt. A libamáj kilója közel 7 ezer forint, én 3200-at fizettem egy darabért, de az kb. 3 vacsorára lesz elég. 4 vékony szeletet vágtam belőle és sütöttem meg, még így is maradt mára, a többit lefagyasztottam. Így viszont a tegnapi vacsora ára kettőnknek egy ezres volt. Ennyit a luxuskiadásról. 

Paeon szegény nem sokat lát belőlem, mert mire ő hazaér én olyan fáradt vagyok, mint egy répa. Péntek este ő még alig bírt elaludni (pedig még ki is teregetett két adag ruhát), ezért végül a nappaliban aludt. Én azt hittem, hogy talán horkoltam, de kinevetett, hogy nem. 

Az úgy kezdődött, hogy a kicsi felállt a járókában, én felébredtem, átemeltem magam mellé, aztán láttam az órán, hogy még pisilhetek a reggeli labor előtt, mire visszatértem egy kicsi wombat elfoglalta a helyemet keresztbe. Látványosan aludt, arrébb toltam, de mivel nekem most sehogy se jó, pláne nem a fájós vállamon, addig-addig szuszogtam, míg meguntam a heringezést, visszaemeltem a kicsit az ágyába, aki a mozdulat közben meglehetősen aludt, majd csinált egy felborzolt sün mozdulatot, kinyitotta a szemét a sötétben és elkezdett kuncogni. Ezzel véget vetett a nem létező álmosságomnak. És akkor most aldujak vissza. Minden este 7-kor iszonyú álmosság fog el, tegnap már a vacsorámat sem bírtam megenni, de most itt ülök kipattant szemmel a gép előtt rongyosra olvasott híroldalakkal. Természetesen a genetikai vizsgálatokon töröm a fejem, illetve az anyagi káoszon, ami körbe vesz.

Csodálkoztam, hogy hétfőre kértek tőlem vércsoportot, ezen témázgatva jutottunk el Édestessvéremmel az ellenanyagok és egyéb guglibarát témához, mire sikerült belefutnom abba az információba, hogy nekem a 2. terhességemnél nagyon fontos az ellenanyag vizsgálat. Azért érdekes, hogy erre ismét nekem kell beutalókat kérnem a dokiktól, de arról még véletlenül sem tájékoztatott sem a védőnő, sem a körzeti, sem a nőorvos, hogy ez egyáltalán a terhesgondozás része és külön figyelmet érdemel.

Nyilván én vagyok a leggyökerebb terhes, aki legalább a minimumot szeretné letenni a vizsgálatokból, és aki nagyban szarik arra, hogy külföldön száraz ággal gyógyítanak és nagyanyáink meg otthon szültek. 

Mindjárt nincs is kedvem elmenni semmilyen fajta vizsgálatra és terhesnek lenni. Leszarom az egészet, ha él él, ha nem nem. Biztos ez a megfelelő magatartás. Lehet még a horváthágnessel is összebarátkozom.

Hát, belefáradtam a barátaimmal és a családdal folytatott pandémiás harcomba. Ma reggel a gyerekorvos is azt javasolta, hogy ne menjünk a kicsivel sehová, ne találkozzunk senkivel, oltassuk be a környezetet. Mivel a környezetet nem lehet beoltatni, ezért elrendeltem magunk körül a karantént. Ezt bejelentettem Keresztanyámnak, aki viszont szintén az oltás mellé állt, tegnap csak az oltási könyv hiánya miatt hajtotta el a körzeti, de ma elvileg azt is pótolja. Mamka, Keresztapám és Bakter unokaöcsém megsértődtek, miután nem mentem be hozzájuk, hanem a lépcső aljáról közöltem velük, hogy nem találkozhatnak velünk, mert nincsenek beoltva. Keresztapám azonnal visszament a házba, Mamka közölte, hogy ha nem veheti ölbe a kicsit, akkor ő sem marad velünk az udvaron. Bakter megkérdezte a lépcső telejéről, hogy jól vagyunk-e, mi volt a genetikán, mikor megyünk újra, de mivel ő most is beteg, nem is lehetne oltani. Szóval tőle is elköszötünk a lépcső aljáról.

Anyósom tegnap telefonált és mondta, hogy pénteken oltják őt, apósom még hezitál. Édestessvéremék is  egyértelműen letették a voksukat az oltás mellett, szóval van hely a világon, ahová 2 hét múlva elutazhatunk családilag pihenni és közösségi életet élni. Igaz fürdőbe nem megyünk és a nagy vásárlós terveink is dugába dőltek, de a társasjátékozást így nem halasztjuk el más programok miatt.

És lehet azt mondani, hogy hülyeség és nem vagyok normális, de amikor a gyerekorvos olyan napra és órára ad időpontot, amikor tutira nem találkoztunk beteg gyerekekkel, és nyomatékosan kéri, hogy még vásárolni se járjunk, akkor én kivételesen igyekszem betartani a kérését. 

Amúgy az imént hívott Kertbarátnő és ismét kifejtette, hogy miért nem hisz az ÁNTSZ-nek, a pénzorientált hatóságnak. Mondtam, hogy ha pénzorientált lenne ez a kampány, akkor nem is lenne, hiszen most kétezer forint egy oltás, de egy jobb lázcsillapító, egy adag kamilla, hársfa vagy csipkebogyó (persze patikából, nem filteres), mindenféle torokgyógyír, szopogatós kutyafasza is jóval többe kerülne személyenként és a táppénz is elég karcsú, amit már a következő hónapban bőrén érez az ember.

De hát nem kell találkozni Kertbarátnővel. Szerencsére Birtokosék is oltásra mennek hétfőn, a legtámogatóbb mikrokörnyezetemet visszakapom két hét múlva.

Az egyik gyárból beszéltem a Könyvelőlánnyal, ő is holnap megy oltásra, most kértem, hogy két hétig ő se jöjjön. Ő meg azon szomorkodott, hogy azért kellett elhalasztani az oltását, mert beteg volt. Igaz, ő még sose volt nálunk, de nagyon szereti a kisfiút és igazi terápia a lelkének. A kisfiú az egyedüli férfi az életében, akit a fiatalon elhúnyt férje óta beengedett a szívébe. Az elmúlt hetekben szerveztük az itthoni találkozást, de nem lesz semmi gond abból, hogy két hétig nem találkozunk.

A csíkos lángos bajba sodorta a házasságunkat. Az úgy volt, hogy én bár szeretem a halat, de nem szeretem a szusit és valószínűnek tartom, hogy nem is fogom szeretni soha. Én mondtam, hogy nem szeretem a szusit, mert már eleve zöld és nem csak a csíkos lángosokat nem eszem meg, de a zöld dolgokat sem, illetve olyanokat sem, amiben látványosan van sárgarépa (pl. vadas). De tegnap Paeonnak dolga támadt egy szusi étterem mellett és hozott haza szusit, én meg pizzát rendeltem. A pizza nem volt csíkos, ellenben nagyon vékony volt a tésztája és hihetetlenül ízlett. Miután jóízűen belakmároztam és nagyon elégdett voltam a világ folyásával, beúszott a képbe Paeon a nagy tál szusiválogatással. Már attól borzongtam, hogy kinyitja a dobozt, de olvastam, hogy csak 4 óráig szabad tárolni a szusit, nem mondhattam, hogy tegye a hűtőbe és majd holnap, vagy holnapután nyissuk ki. Szorosan leült mellém a kanapéra és lelkesen kinyitotta a dobozt, engem megcsapott az a szörnyű ecetes, savanyú halszag és nagyon iparkodnom kellett, hogy ne találkozzak újra a finom pizzámmal. Paeon könyörgött, hogy kóstoljam meg, két pálcikával az orrom elé tolt egy tekercset, de én elkövettem azt a hibát, hogy nagy levegőt vettem, mélyen beszippantottam a remek halszagot és akaratlanul is hátranyomódtam fejemet elfordítva az ellenkező irányba a kanapén. Paeon megsértődött. Így kezdődött a kálváriám.

Aztán én mondtam neki, hogy rettenetesen borzalmasan szeretem őt és higgyen nekem, esetleg ha nem egy finom pizza után tálalja ezt a rettenetet különlegességet, akkor biztos, hogy szívesen megkóstolnám. Paeon makacsul hátat fordított és az íróasztalnál elemezgette a vízitorma és a wasabi ínyencségét. Hiába, nem tudtam vele lelkesedni, de jelen esetben még egy mákos tésztát (!) is visszautasítottam volna. Aztán sorolta, hogy mikkel van töltve a zöld izé, de nem bírtam erőt venni magamon, én sajnos az avokádót sem szeretem, az is olyan zöldes cucc, de legalábbis sárga. Mondta, hogy van lazacos is, láttam, hogy a lazac nem ér hozzá a zöldhöz, kértem, hogy a lazacot had kóstoljam meg, napközben amúgy is lazacot ettem, ez volt az idei év hőstette részemről, egy alkalommal levittem a koleszterinemet és innentől kezdve jól kell lennem.  Paeon kiakadt, hogy ez direkt úgy van elkészítve, hogy ne essen szét, miért kell nekem ilyen hülyeséget kitalálnom, de máris kibányászta a lazacot, ami egy nagy, eltaposott meztelen csigára hasonlított, ahogy lógott az orrom előtt a pálcikáiról. Paeon azt várta, hogy azonnal rávetem magam a lazacra, de én csak egy picit lecsippentettem róla, már ettől is felfordult a lelkem, mire Paeon tüntetőleg visszaült az íróasztalhoz és többet nem szólt hozzám.

Én pedig most verbálisan próbálom bizonyítani tetteim helyett, hogy nagyon-nagyon szerelmes vagyok belé. Ma reggel, mielőtt elköszönt tőlem, még epésen közölte, hogy "tudom, nagyon szerelmes vagy". 

Hát de tényleg. 

Gondoltam ide teszek egy szerelmes képet valami jappán nemzeti állatról, de nem találtam csak sárkányost, szóval maradnak a kis kedvencek, a pandák egy kis triplagondol ugrást követően. 

Válogatós vagyok. A város egyik kifőzdéjébe mentem, amit eddig ismerősök üzemeltettek. Mivel ritkán nincs itthon kaja, ritkán járok kifőzdébe, de most volt kedvem hozzá. Tarhonyás hús kértem, mert az finom, de én nem tudok tarhonyát főzni, csak Pisztrángos barátnő, aki nagyon messze lakik tőlem. Nem volt olyan nagyon jó a tarhonyás hús, és a falakról is eltűntek a matyóhímzéses terítők. Gyanakodva kérdeztem az eladót, hogy még mindig a Móniék vezetik a kifőzdét? Mire mondta, hogy nem. Akkor már cseppet sem bántam, hogy nem ettem meg a túl piropaprikás tarhonyás húst és szinte bántam, hogy becsomagoltattam elvitelre egy fokhagymás-sajtos-tejfölös lángost.

Kertbarátnőnél a gyárban nyitottam ki a lángost, amire hosszú csikokban olvadt rá a sajt.

Sajnos én nem szeretem a hosszú csíkos sajtot. Nem ettem meg a lángost, kidobtam. Kertbarátnő, aki nálam ezermilliótrilliószor válogatósabb, röhögött és közölte, hogy nem vagyok normális, örüljek, hogy ilyen sok sajtot adtak, de én elfordítottam a fejem és közöltem, hogy márpedig csíkos sajtot nem eszek.

Ilyen egy csíkos sajtos lángos: