Amúgy is minimálisra csökkent az érdeklődésem a világ dolgai iránt, ami vagy időhiányból, vagy beleunásból vagy idegkímélésből ered, de azért csak megütötte a fülemet tegnap az az mdf-szdsz összebútorozás.

Ha valakinek nem megy a főiskola, nincs hozzá elég esze, vagy rosszul választott, nem a képességeihez, érdeklődésének megfelelőt, lemaradt az anyagról, mert vadi szerelmes lett és áttevődtek a súlypontok az életében, mert már csak a keresztszemes hímzés érdekli, de mégis el kell végeznie, holott tudja, hogy soha nem fog abban a szakmában elhelyezkedni, de van benne egy eleve elvárás, hogy elkezdte, tehát fejezze be, akkor azt mondanám neki, menj, vizsgázz, nincs veszteni valód. És bizonyára sikerülne neki.

Ha valakinél úgy látom, hogy hosszú időn keresztül csinál valamit, aztán megtörik a lendület, megváltoznak a körülmények, megváltozik ő maga is, elkezd gyötrődni, de ragaszkodik a múlthoz, az általa letett kövekhez, akkor azt mondom neki, állj fel, fordulj el és menj el jó messzire, csinálj mást és boldogabb leszel, bármi lesz is az, hasznosabb lesz mindenkinek.

Ezek olyan általam is átélt tapasztalatok, bár sokszor nem lehet mindent saját tapasztalatokra helyezve javasolni.

De most már kiegészíthetném azzal, hogy hozok egy igazán gigantikusan gusztustalan példát ezekről a politikusokról, akiknek már barátaik sincsenek szerintem. Tényleg nincs veszteni valójuk és már régen megtört a lendületük. Persze nem látok bele a fejekbe, fogalmam sincs, mások mennyire ragaszkodnak hozzájuk, ha csak a tv-s énekes sztárkerestetik műsorokból indulok ki, hogy ott hány hamis ígérettel, hamis és megalázó dicsérettel, álrajongással emelnek ki színpadra nem illő embereket és képesek elhitetni velük fals rajongásukat, majd egyik pillanatról a másikra átvonulni egy másik nyájba ott hagyva eddigi rajongásuk tárgyát egy szál pöcsben, akkor azt hiszem, van még megfigyelni valóm ezen a sok reklámmal, sok spéci pszichológussal együtt dolgozó kampányban is.

Mi magyarok, nem tudunk dicsérni. És elfogadni, elviselni sem tudjuk. Ezt valószínűleg már sok kutató megállapította és a kampányokban ezt a kellő figyelmességgel irányítják. Csak annyit tehetünk, hogy gyakoroljuk. A családban, a meglévő és új barátaink esetében. Nagyon nehéz ám átgondolni, hogy ha a barátunkról jót akarunk szólni, akkor hogyan fogalmaznánk meg. De kis gyakorlással elindul az első jó gondolat, szépen sorakoznak egymás után a szavak és bennünket, aki ezen jól elgondolkodott egy kellemes biztonság és jó érzés tölt el, hogy lám, mennyire szerencsések vagyunk. Ne csak birtokoljunk, legyünk már tudatában is a kincseinknek. És alkalom adtán, amikor a másiknak szüksége lesz erre, akkor merjük elmondani neki. Persze biztos mindenkivel megtörtént már ez, amikor könnyfátyolon keresztül nézett a világra és akkor jött egy jó szó egy olyan embertől, aki látott már jobb állapotban is, aki ismer bennünket.

Szerintem a politikusoknak nincs igaz barátja. Talán családjuk sincs. Pedig a számok világában is jól jönnek az egyenletekkel, képletekkel nem meghatározható ismeretlenekre ható megérzések.

Ahogy a természet megalkotja a fát, az sem írható le számokkal. De hova magyarázzam?